2013. szeptember 26., csütörtök

Pille "hadsereg"

Tudom, tudom.
Írtam már, hogy többet nem jövök a pillangóimmal, de hát egyszerűen nem bírtam ki! 
Azt az őrült tervet vettem a fejembe, hogy az itthon lévő fonalaim mindegyikéből horgolok egy-egy Pillét! XD

Ez kezdetben így nézett ki:


Mondhatom a végére már egy ici-picit azért meguntam ezt a mintát, viszont az már biztos, hogy bárhol és bármikor képes leszek felidézni és akár egy fűszálból is legyártani!
Hmm... fűszál... nem is olyan rossz gondolat! ;)

Aztán később, amikor már a csápokat és "farkincát" is rájuk varrtam kitaláltam, hogy milyen jó lenne ha most már elkezdenék kísérletezni a keményítéssel!
Volt is itthon egy flakon és miután végig olvastam a használati útmutatót szépen el is készítettem ezt a fehér "löttyöt". Jól beletettem a Pilléket, majd 10-15 perc után kivettem, kicsavartam és feltettem őket száradni.


No igen ám!
Annyira, de annyira okos voltam, hogy a flakon szavatosságát nem néztem meg és mivel már elég régen vettem, ezért - természetesen - a keményítő lejtárt! -.-'
Szóval a Pillék ugyanolyan puhák maradtak, mint korábban...
Teljesen feleslegesen szórakoztam a felaggatásukkal és hiába nézegettem, tapogattam őket lelkesen. :(

Viszont öröm az ürömben, hogy a víz hatására egy-két pillangó eresztette a színét, így a fehér "farkincák" némelyike batikolttá változott!!! XD
A narancssárga, a piros, meg a lila kifejezetten szép lett. 

Végül pedig engedtem művészi hajlamomnak és készítettem pár "komolyan" megkomponált képet. ;)
Ilyen lett a Pille fa vagy a fordított Pille csokor. (Tisztára elcsépelt nevek, no de ez van.)


Így a végére pedig szeretném jelezni, hogy végre megnyílt a Webshop! 
A képeken látható Pillékből lehet szemezgetni, mert mindegyik gazdára vár! 
Ha kérdésetek van írjatok, ígérem nem harapok! ;)

Ezenkívül pedig készítettem egy Facebook oldalt is, ezt is nyugodtan lehet "tetszikelni", megosztani , hozzászólni vagy csak egyszerűen örülni neki. ;) Természetesen próbálok majd oda olyan dolgokat feltölteni, amik nem feltétlenül szerepelnek majd a blogon. Egyenlőre még gyerekcipőben jár az oldal, de idővel aktívabb lesz.

2 hozzászólás:

  1. Nagyon jó a Pillefa! 3D-ben is el tudnám képzelni, ha valahogy a fehér szálakat ki lehetne "merevíteni", pl. dróttal. A száradó pillékről pedig az ilyen bölcső fölé lógatott babagyönyörködtetők jutottak az eszembe, szépségesek ezek a színek! *_____*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűűű! Nagyon jó ötlet! :)
      Egyébként erre én is gondoltam, már mint a fára, csak én ilyen 3Ds képet képzeltem el. Aztán letettem róla, mert nem tudom hová tenném... meg azt sem tudom, hogy lenne
      De lehet drótból majd megpróbálom. :)
      Mondjuk ilyen drót fát (Ékszer tartónak), már amúgy is akartam készíteni.
      Az a bölcső dísz sem rossz, de az valahogy nem vonz. Ahhoz még érnem kell. :D
      Nagyon köszi dícsérő szavakat! *-*

      Törlés