Chutiwood: Aurora White - A gyöngyhalász (Recenzió #2

Befejeztem a könyvet.

Első reakció:

- Most ennek tényleg vége? *utána lapoz* Nincs több oldal... hmm, vége... Második kötet?... Esetleg egy második kötet?... Akarok egy második kötetet. Most!

Második reakció:

- Na jól van, Chuti. Szedd össze magad és írd meg a recenziót! - dorgáló belsőhang.

- Igenis! Értettem!

ELŐZMÉNYEK

Aurora White már nagyon fiatalon eldöntötte, hogy egyszer írónő fog válni belőle. Azóta már 4 kötete is megjelent, viszont úgy tűnik, hogy még mindig nem jött el az ő ideje, hiszen személye megbújik a magyar írók között és csak kevesen találnak rá írásaira.

Én is csak a szerencsének köszönhetem, hogy egy molyos kihívás kapcsán találkoztam a nevével. Az érdeklődésemet pedig az keltette fel - szégyen, nem szégyen -, hogy egyik korábban megjelent könyvét a molyok szó szerint szétszapulták. (Csúnya, gonosz Chuti!) Bevallom én egyszerűen nem akartam elhinni, hogy léteznek olyan megjelent könyvek, amik ennyire rosszak lehetnek! El is döntöttem, hogy egy ezt a "szörnyű" könyvet én is elfogom olvasni.

De aztán telt-múlt az idő, és én egy picit megfeledkeztem az írónőről, míg egy nap egy utazókönyvnél újra találkoztam a nevével! (A sors keze?) Konkrétan én következtem utána a sorban és az átadást beszéltük, amikor bevillant, hogy "Hát én Tőle akarok olvasni!"

Szóval újból átnéztem a könyveit és örömmel tapasztaltam, hogy van közöttük egy új, ami ráadásul kalózos!

Amint lehetett fel is vetettem nála a kérdést és Aurora annyira, de annyira kedves volt, hogy azonnal postázta is a kötet!

Ezúton is szeretném neki megköszönni a lehetőséget és a türelmét!

A KÖNYV

A kötetet nagy izgalommal vettem a kezembe és amikor végigböngésztem a tartalomjegyzéket, meglepetésemre három novellát találtam benne. Nem tudom miért, de én úgy gondoltam, hogy ebben csak egy történet lehet, nem pedig több különálló. Talán még egy picit csalódott is voltam emiatt, na de aztán amikor végeztem az összessel úgy tettem le a könyvet, mintha egy egész egybefüggő történetet kaptam volna!

Aurora kisasszony olyan szépen, láthatatlanul összefűzte a novellákat, hogy egy szemfüles olvasó a végére még egy kronológiai sorrendet is fel tud állítani és így a legtöbb kérdésére válaszokat is talál.

Ennek ellenére, azért még maradt pár dolog, amin az ember a könyv befejezése után is kattog. Ezért is írtam fentebb, hogy hol a második kötet?! Mert szerintem ez a könyv igenis igényli a folytatást! Vagy kell belőle egy részletgazdagabb, átdolgozott kiadás. ^^

A novellák szereplői mind szerethetőek, bár néhol kicsit kidolgozatlanok, az írónő keveset árul el róluk, inkább a tényeket hangsúlyozza.

Az összes elbeszélésre jellemző a párhuzamos cselekményvezetés, amelyet mesterien oldott meg az alkotó, igaz ez néha a visszájára is fordul, amit az olvasó kapkodásként élhet meg. De a könnyed, olvasmányos stílusnak köszönhetően az ember ezen gyorsan túlteszi magát és csak falja az oldalakat.

A fülszövegben olvashatunk az írónő "sajátos humoráról", amit - bevallom - én nem vette észre. Ez persze nem azt jelenti, hogy az írónak nincs ilyen a tarsolyában, hanem hogy ebben a műben vajmi keveset láthatunk belőle és az is inkább csak a második novellában (A Vörös Ördög) mutatkozik meg.

Ez a kötet túlnyomóan drámai elemeket tartalmaz, ezért a humornak semmi helye sincs benne és nincs is benne. Tehát, aki a fülszöveg elolvasása után úgy gondolja, hogy valami mulatságosat fog kapni, az biztosan csalódni fog!

Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy a kötetben több költeményt is találunk, amelyek színvonaláról ugyan nem tudok nyilatkozni (mert nem értek hozzájuk), viszont az írónő sokoldalúságát egyértelműen bizonyítják.
Azonban - hogy azért mégis formáljak erről is véleményt - én túl soknak éreztem. Szerintem ennél kevesebb is elég lett volna, főleg hogy engem eléggé megzavartak akkor, amikor már igazán beleéltem magamat a cselekménybe. (De mondom ezt úgy, hogy én nem igazán szeretem a verseket!)

AZ NOVELLÁK TARTALMÁRÓL RÉSZLETESEBBEN

A fekete kalóz özvegye

Valahol Amerika partjainál egy kisfiú figyeli a végtelen óceánt.

Egyszer csak megpillant egy hajót, amelynek zászlója láttán futásnak ered, hogy beharangozza a hírt:

"Kalózok! Kalózok! Egy kalózhajó közeledik a kikötő irányába."

Az emberek összegyűlnek a parton és a közeledő hajót figyelik, amelynek nagy megdöbbenésükre csak egyetlen utasa maradt. Méghozzá egy "fiatalnak semmiképpen sem mondható asszony", Estella, aki a híres fekete kalóz felesége volt. A nőt barátságosan fogadják a helybéliek és meghívják a közeli ívóba, majd pedig érdeklődve hallgatják meséjét.
Estella, egy kissé hihetetlen, de kalandos életutat tudhat magáénak, hiszen több hajótörést is túl élt, bennszülöttek nevelték és még hajócsatákban is részt vett! Elbeszéléséből egy igazán erős nőt ismerhetünk meg, akit a történet végére megszeretünk és reménykedünk boldogságában.

Érdekesség*:

Emilio di Roccabruna, azaz a fekete kalóz történetét Emilio Salgari alkotta meg 1898-ban. A regénynek valódi történelmi háttere nincsen, viszont Salgari egy öt kötetből álló sorozattá duzzasztotta fel, amelyekből sajnos magyarul csak az első jelent meg.

A könyvet a filmipar számtalanszor feldolgozta, de a legismertebb az 1976-ban - Kabir Bedi főszereplésével - elkészített verzió.

A Vörös Ördög

Nem tudni hol, egy tizenhárom éves fiú, Andy éppen egyik kedvenc elfoglaltságának hódol. Kincseket keresgél a parton, amiket a tenger vet ki magából. Ekkor egy megviselt naplóra bukkan, amelyet egy bizonyos Edward kapitány, a Vörös Ördög írt.
A vaskos kötetet azonnal hazaviszi szegényes családi kunyhójukba, ahol édesanyjával él. Andy nem egy fizikai munkára termett alkat, őt inkább érdeklik a könyvek és sokszor inkább saját gondolataiba mélyed. Így amikor hazaér, már ölébe is veszi szerzeményét én innentől kezdve két szálra szakad a cselekmény.

Egyrészt visszarepülünk a múltba és megismerhetjük Edward kapitány vérrel, fájdalommal és misztikummal vegyes életét.
Másrészt láthatjuk két fiatal egymásra találását, amit igazán nem mondhatunk mindennapinak. Ugyanis Andy már elérte azt a kort, amikor - az ottani szokások szerint - párt kell választania magának.
Természetesen a fiúnak még esze-ágában sincs bárkivel összekötni az életét, de anyja nyaggatására összebarátkozik Antóniával, egy gazdag családból származó és elkényeztetett leányzóval.
Ennek ellenére a romantika mégis csak kevés szerepet fog kapni a történetben, hiszen az írónő egy igazán érdekes megoldást választott arra, hogy ezt a két különböző embert összehozza. Páratlan és egyben humoros is!
Őszintén szólva nekem ez a novella tetszett a legjobban.

A gyöngyhalász

Ez a történet Japánban játszódik és a középpontjában egy huszonegy éves gyöngyhalász, Yamato áll. Ennek a fiúnak minden napját a gyöngyhalászat teszi ki, amellyel családja megélhetését biztosítja. Kemény és fárasztó munkáját mégis odaadással és szeretettel végzi, amelyet kis barátnője, Miyu mindig csodálattal figyel. A lány nem csak, hogy csodálja Yamatot, de titkon szerelmes is belé, amit azért nem árul el neki, mert tudja a fiú a város egyik előkelő család lányába, Fuimébe szerelmes.
Fuime szívesen viszonozná a fiú szerelmét, de szülei egy érdekházasságba kényszerítik.

Ezek után persze joggal gondolhatnánk, hogy akkor ez egy csodálatos szerelmi háromszög története lesz, de nem. Valójában a három fiatal életének egy darabját követhetjük nyomon, amikor beköszönt a háború és minden megváltozik.

Ez az utolsó novella jól megdolgoztatott. Hogy miért? Mert a cselekmény nem három, hanem öt szálon fut és a gyors ide-oda ugrálásoknál nagyon kellett figyelnem, hogy most hol vagy kinél járunk, meg hogy előtte hol szakadt meg az ő cselekménye.
Viszont én ezt nagyon élveztem, mert gondolkodásra késztetett. :)

Érdekesség**:

A műszak kezdete
Fotó: Yoshiyuki Iwase

Japánban a gyöngyhalászat egy több, mint ötezer éves foglalkozás, amelyet körülbelül 750 óta csak a nők végeznek. Az amák (a szó jelentése: a tenger lánya/asszonya) 11 éves koruktól tanulják a mesterséget, amelynek eredménye képen két-három percet is kibírnak levegővétel nélkül a víz alatt és egy nap akár kilencvenszer is merülnek!
Bár a gyöngyhalászat ezen formája kulturális örökségnek számít, mára már alig kétezer nő dolgozik a régi hagyománynak megfelelően. A legtöbbjüket már a Mikomoto Pearl multi cég foglalkoztatja, ahol a gyöngyök mesterséges előállítását alkalmazzák.

ÖSSZESSÉGÉBEN

Én azt mondom, hogy az írónőnek ezzel a könyvével mindenkinek érdemes egy próbát tennie. Fiatalabbaknak, idősebbeknek egyaránt, de főleg azoknak, akik szeretik a kalandos, romantikus és kicsit misztikus történeteket.

Véleményem szerint, ha az írónő továbbra is így folytatja, akkor - a nem túl távoli jövőben - egy könyvfesztivál alkalmával az ő regénye lehet az egyik legjobban várt könyv. :)

Ennyi molybolyagot érdemelt: