A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Móra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Móra. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 23., hétfő

Anyukám "kincses" dobozában...

Tudom, már rég nem jártam a blog háza táján, amit nagyon sajnálok. De az utóbbi időben kicsit összesűrűsödtek a dolgok és a hangulatom sem volt az igazi, ami miatt az írás és az olvasás háttérbe szorult. :(
Viszont most már kezdem magamat összeszedni, aminek nagyon örülök, de hát még a teljes felépülés várat magára.

Na, de most már elég az önsajnáltatásból, térjünk a lényegre! ;)

Pár héttel ezelőtt anyukámmal a nappaliban ültünk, amikor egyszer csak felém fordult és ezt mondta:
- Kislányom, most jut eszembe, hogy van egy dobozom!
- ??? - néztem rá kérdőn.
- Van egy dobozom, ami tele van könyvekkel...
Többet sem kellett mondania, én egyből felpattantam és már masíroztam is abba az irányba, amerre a dobozt rejtegette!

 ~ A dobozról még annyit kell tudni, hogy édesapám egykori segédmunkása, Misi bácsi gyűjteménye, aki egy-egy lomtalanítás alkalmával hozta őket haza. És ha már itt tartunk, egy percre álljunk meg és emlékezzünk meg Misi bácsiról, aki az elvei szerint élt, ezáltal fedél nélkülivé és alkoholistává vált, viszont még így is egy könyvel a kezében távozott a másvilágra. Vérbeli könyvmoly volt! ~

Szél sebesen neki láttam a doboz tartalmának átvizsgálásának, ám egy kicsit kezdtem kétségbe esni, amikor már a tizedik olyan könyvet fogtam a kezembe, amely témája nem az én világom (politika, kémes könyvek...stb.). Viszont még mielőtt a csalódottság elhatalmasodott volna rajtam, egy igazi gyöngyszemre bukkantam. Aztán még egyre és még egyre!
Végül 4 db csodálatos könyvvel tértem haza, amelyeket most nektek is megmutatok. :)

2013. december 14., szombat

Cécile Aubry - Belle és Sébastien


Hmmm...Mozgalmas kis hét, új könyvet is hoztam. Persze a könyv nem új, csak nekem volt szerencsém most elolvasni. Mivel gyerekkoromban más irodalommal voltam elfoglalva, így ezek a klasszikus gyerekkönyvek kimaradtak, és nekem most kell felfedeznem őket. Az ötlet spontánul jött: itthon találtam a könyvespolcon, gondoltam elolvasom, ha már alapműként emlegették többen is. Valószínűleg már régen is igaz volt a mondás, hogy "kutyával, gyerekkel, jó nővel mindent el lehet adni". :) Na persze ezt nem kritikaként mondom, de ez is egy olyan könyv, ahol ez a három tényező jelen van (Belle, Sébastien és Angelina), és lám: sokan olvasták, sokan nézték meg a televízióban, és idén mozifilmet is készítettek belőle (alig várom, hogy lássam), tehát működik.

2013. május 18., szombat

Sohonyai Edit - Szerelemlék


Szerző: Sohonyai Edit
Illusztrálta: Marton Magda
Sorozat: Macskaköröm 2.
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1992
BorítóPuhafedeles
Nyelv: magyar
Oldalszám: 175
ISBN: 9631168646
Honnan: saját

 ~­♥~

Idei második régi pöttyös könyvem ééés az első Várólista csökkentős!
Igen, igen. Én is jelentkeztem Lobo szokásos évi várólista csökkentéséhez és szégyen-gyalázat, de még csak most jutottam el az első várólistás könyvemhez. :(
De nem csüggedek, mert végül is 12 könyvet fél év alatt még én is képes vagyok abszolválni és emellett biztatóan fogynak az idei évi könyves listámról a könyvek. (Öcsém mennyi szó ismétlés...)

Ezt a könyvecskét még tinédzser koromban kaptam, Isten igazából már fogalmam sincs, hogy kitől és milyen alkalomból. Sajnos akkor még nem igazán voltam oda az olvasásért, így viszonylag későn olvastam el. (Talán főiskolás korom egy-két évében.)
Valójában akkor olyan mély nyomot nem hagyott bennem, viszont bizonyos érzések megmaradtak. Mint például az, hogy "Ó, ez jó!".
Aztán teltek múltak az évek és kiderült  hogy Sohonyai Editnek van még egy könyve, a "Macskaköröm", ami ugyanúgy Mészáros Zsófia mindennapjait mutatja be, de az általános iskolai éveit! Tehát az a kötet a "Szerelemlék" előzménye. (Igen. Emlékszem, erre könyvtáros gyakornoki időmben döbbentem rá, akkor neki is estem, de nem jutottam a végére.)
Sajnos mindezek után a könyvecskék feledésbe merültek  míg nem egy nap a Rukkola megjelent az Internet végtelen hálójában. Mindenkire rátört a láz, rám is. És amikor már nem volt semmilyen népszerű happolni való, én addig kerestem, amíg végül csak találtam valamit.
Így esett, hogy végignéztem a polcomon és lecsaptam a "Macskaköröm"-re! :)

Mindez tavaly történt, és mivel a szürke pöttyös könyvecske (Nem, nem A szürke 128 árnyalatára gondolok!) olyan nagy hatással volt rám, ezért úgy döntöttem, hogy a rózsaszín változatát is elolvasom. Kicsit sajnálom, hogy ilyen sokáig váratott magára, mert emlékező tehetségem még mindig a régi, így egyes szereplőkön gondolkodom kellett. Konkrétan a Szücsin, hogy vele most miképpen is volt az a szerelmi szál?

INNEN SPOILER VESZÉLY!!! 
Mondjuk a mostani sztori szempontjából ennek nincs jelentősége, Szücsi mivolta (újraolvasástól eltekintve is) személytelen maradt számomra. Az első kötetben sokkal közelebb éreztem, ezért jól meg is lepődtem, amikor Zsófi mégis csak korábbi szerelme mellett döntött. Főleg, hogy az egész regény alatt olyan komolytalannak tűnt a dolog kettejük között...
Megmondom őszintén, a fent említett ok miatt, én egész végig a Gusztinak drukkoltam. 
Meg most így belegondolva ez a "Love story" olyan volt, mintha az előző kötetben lévőt megfordították volna. Mert most a Guszti viselkedett úgy, mint a Szücsi.
SPOILER VÉGE!!!

Ugyanúgy, ahogy az első kötet, ez is nagyon szórakoztatott. A vonat utamat végig vigyorogtam, otthon meg  a combomat csapkodtam egyes részeknél. :D
Zsófi írói stílusa nagyon ott van, kicsit olyan volt, mintha a saját naplómat olvasnám, csak ez még annál is viccesebb volt. Olvasás közben pedig folyamatosan előjöttek a gimnáziumi élményeim, érzéseim. Igaz én nem teljesen abban az időben voltam tini, amikor a főszereplő, de mivel Sohonyai Edit nem egy Szabó Magda korosztályú hölgy, így nagyon sok mindent át tudtam érezni. Főleg, ami a lelki vívódásokat érinti.
Egyébként lelki vívódás szempontjából a történet és a stílus is szerintem időt álló, de a legjobban mégis csak azok tudnak majd mulatni rajta, akik valamikor ez időtájban voltak fiatalok.

Bár ezen a köteten sokkal többet mosolyogtam és kacagtam mégis azt kell mondanom, hogy a két kötet közül ez a rosszabbik. De most ezt a rosszabbikat sem úgy kell érteni, hogy rossz, hanem ez közel sem volt olyan összeszedett, mint a korábbi társa. Ami meg nagyon jól érzékeltette a tinik csapongósságát.
Még nagyon sok mindent írhatnék e kicsinyke könyvről, mert tényleg minden oldala mozgalmas, de hogy ne spoilerezzem magamat halálra a bejegyzésemet egy számomra nagyon vidító idézettel zárnom: (Kicsit még aktuális is, hiszen megint érettségi időszak van.)
Odasántikáltam a magyarhoz, és húztam. Kiszaladt egy Úristen! a számon olvasás közben, ezért a tanár megjegyezte: - Zsófi, most nem teológiából felesz, hanem magyarból! - Az érettségi elnök pedig mosolyogva megjegyezte, hogy mivel az írásbeli dolgozatom kimagaslóan jó lett, nagyon kíváncsi a szóbelire. - Jé, te is? - kérdeztem gondolatban, és beültem egy padba.
(146. old.)
Ui.: a könyv végeztével elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha a lányomat Zsófinak hívnák... :)

Ennyi molybolyagot érdemelt:


2013. május 10., péntek

Thea Beckmann - Kriszti és azok a furcsa haramiák


Szerző: Thea Beckmann
Fordító: Lontay László
Kiadó: Móra
Kiadás éve: 1973
Borító: Keményfedeles
Nyelv: magyar
Oldalszám: 106 oldal
ISBN: -
Honnan: saját

~*~

Az év első régi pöttyös könyve. :)
Aranyos, kis könnyed mese.
A vonaton, munka után lezsibbadt aggyal egy kellemes kikapcsolódás volt, bár többször fel-feltekintettem belőle, mert  hát  sajnos már nem az én korosztályomnak íródott, hiszen már nagyon régen elmúltam 8-10 éves. Mindenesetre ha majd lesz egy kislányom mindenképpen a kezébe fogom nyomni, sőt akár esti mesének is olvashatjuk együtt. 
Direkt írtam kislányt, mert szerintem ez a történet inkább kislányos volt, mint kisfiús.

A főszereplő, Kriszti egy kedves, jóravaló kislány, akiről ennél többet nem igazán tudunk meg, viszont annál többet - a szinte kiolvasatlan - Koekeloren városka lakóiról. Mókásnak találtam az apró anekdotákat bizonyos polgárokról, de különösebben most senkit sem tudnék kiemelni. Bár a legtöbb információt a ló tulajdonosokról tudhattam meg és Gróf nagypapa lakhelyéül szolgáló kastélyról.

Az egész történetet röpke egy nap alatt játszódik, amikor a város fennállásának 1000. évfordulóját ünnepli. Ilyenkor mindenki középkori gúnyát ölt és felvonulást rendeznek az utcákon. 
A sokak által várt ünnepséget csak a haramiák zavarják meg, akik Kriszti kalandos olvasmányából bújnak elő. A kislány mindent elkövet, hogy megóvja a várost a káosztól, de sajnos minden próbálkozása balul sül el. Sőt nem kevés félreértést is szül!

Így összességében a könyv a "Jöttünk, láttunk, visszamennénk" című filmre emlékeztetett, csak  kisgyerekeknek átírva, így én már nem fogtam a hasamat a kacagástól, bár voltak pillanatok, amikor elmosolyodtam. :)

Heinzelmann Emma rajzaival viszont nem vagyok kibékülve. Szerintem csúnyák és egyáltalán nem kedvesek. Ezt most nem a haramiákra értem, mert nyilván őket gonoszul kell ábrázolni, bár ebben a könyvecskében nem is voltak olyan szörnyűek és én inkább sajnáltam őket. De például Krisztit, Gróf nagypapát és a többi városlakót olyan kiábrándítóan rajzolta meg... Ezt a részét nagyon sajnáltam. :(
Valójában a legtöbb régi pöttyös könyvben a rajzokat sose nem szerettem. Ezek nekem ilyen gyorsan felvázolt skicceknek tűnnek, amik nem éppen kidolgozottak.
Jó, persze majd földhöz vágnám a kis popómat, ha így tudnék skiccelgetni, de hát azért ezek mégis csak könyvekbe kerülnek, nem?

Visszatérve a tartalomra, én jó szívvel tudom ajánlani kislányos anyukáknak, apukáknak! Pár órára biztosan kellemesen ki fognak kapcsolódni. :)

Ennyi molybolyagot érdemelt: