Aimee Bender - A citromtorta különös szomorúsága

Srácok! Aki csak egy kis vonzalmat érez a különlegességek iránt az ragadja meg, szerezze meg, kérje kölcsön és olvassa el ezt a könyvet! Azt már most megmondom, hogy csak szuperlatívuszokban tudok róla bármit is mondani! :)

Szívem szerint végig mesélném az egészet, de ahhoz minden kellene: hang, gesztikuláció, kép és hogy a mondatokat féllélegzetekkel szakítsam meg, mert annyira el akarom mondai. :) Ezt a könyvet a Molyon találtam meg, az utazókönyvek között, és a címe annyira hívogatóan furcsa volt, hogy muszáj volt elolvasnom. (Emlékeztek? Vannak könyvek, amik megmagyarázhatatlanul vonzanak bennünket )

Sólem Aléchem - Tóbiás, a tejesember

Bevallom nem vagyok jártas a jiddis kultúrában túlzottan. Ismerem néhány kifejezését (kóser, hanuka, mesüge, vagy menóra), de pontosan nem tudnám elmagyarázni, hogy melyik mit jelent. És mint laikus szemlélő, a zsidóságról csak annyit tudok, amennyit a filmek bemutattak belőle, és ez a tudás meglehetősen sztereotip. "Tudom", hogy egy hithű zsidó sosem dolgozik szombaton, vagyis Sábeszkor, "tudom", hogy a vallási szabályaikhoz olykor jobban ragaszkodnak, mint a családtagjaikhoz, "tudom", hogy éhínség idején sem ennének sertéshúst. Vagyis ez a tudás valójában "nemtudás".

CLAMP - Die Schneeprinzessin

~*~

Sajnos az idei télen nem esett valami sok hó, mondhatni nálunk semmi sem esett, pedig nagyon örültem volna a fehér Karácsonynak, ha építhettem volna hóembert vagy ha elmehettünk volna rendesen szánkózni. Én ugyanis - sokakkal ellentétben - hó imádó vagyok és nem csak bent, de kint is örömömet tudom benne lelni! ;)

Mivel úgy vágytam a hóra, így egyáltalán nem meglepő, hogy ez a manga került a kezeim közé. Mondhatni ezzel sikerült egy kicsit vigasztalódnom, hogy tavaly le kellett mondanom szokásos téli szórakozásaimról. Ugyanis a történet középpontjában Shirahime áll, akinek könnyei maga a hópelyhek.

Carrie Ryan - Kezek és fogak erdeje

Befejeztem és nem örülök neki, mert ez egy borzasztóan jó történet volt!!!

Először is nagyon köszönöm a lehetőséget @Viktoria_Bojtos-nak, hogy ezt a hátborzongató könyvet a kezemben tarthattam. :)

Másodszor.

Nem igazán találom a szavakat, de azt már most tudom, hogy ennek a kedvencek között van a helye. Komolyan mondom, az utóbbi időben - könyv miatt - még nem izgultam ennyit, mint most!

Fura, de itt a csodálatom pont fordítva jelent meg, mint az Incarceronnál. Azt direkt lassan olvastam, hogy minél tovább élvezhessem a különös tájakat és hogy az ottani kultúrák mindegyikét jól magamba szippanthassam. Na most itt - a folyamatos feszültség miatt - egyszerűen nem tudtam letenni!

Egyfolytában azon járt az eszem, hogy vajon mi jöhet még?!

És tényleg! Az írónő egy pillanatra sem hagyott unatkozni.

Ennyi molybolyagot érdemelt:

A könyvnek először csak a címe keltette fel az érdeklődésemet, majd a borítója is megtetszett. Valójában a magyar kiadás borítóját sokkal találóbbnak tartom, mint a külföldi társaiét. Na jó talán volt egy, ami jobban megfogott, de az is csak azért mert az olyan szép. De ettől függetlenül, szerintem a miénk nagyon jól visszaadja azt az életérzést, amiben Mary-ék élnek. 

Igen a főhőst, akinek a szemszögéből láthatjuk az egész cselekményt, Mary-nak hívják. Se vezetéknév, se becenév, csak így egyszerűen.

Bevallom ezen egy kicsit meglepődtem, mert valahogy nem számítottam ilyen egyszerű nevekre. Bár - így most belegondolva - nem tudom miért vártam, hogy majd furcsábbnál-furcsább nevekkel fogok találkozni.

De a nevekről ennyi elég is, mert ez közel sem olyan fontos, mint maga a történet, ami olyan hihetetlenül, de mégis élethűen az elmém elé tárult.

 INNEN SPOILER VESZÉLY!

Nyulász Péter - Helka : avagy a Burok-völgy árnyai

Több okom is volt nekilátni a könyvnek. Egyrészt ajánlották (a könyv célzott olvasói közt van a tizenéves unokahúgom is, tőle kaptam olvasásra), másrészt pedig ugye a nyáron volt alkalmam a történet egyes helyszíneit személyesen is bejárni. Meg kell mondjam, hogy ha egy könyvet úgy olvas az ember, hogy tudja, hogy az adott tér/erdő/hegy/ház/vasútvonal...vagy bármi hol helyezkedik el fizikailag, egy olyan pluszt ad hozzá az olvasás élményéhez, ami nem helyettesíthető mással (mondjuk egy pazar illusztrációval, vagy egy tökéletes leírással akár).

Kötelezőnek ajánlom!

Hogy ellopjuk Hans Hubermann kifejezését: kezdődik a móka!

Igen.

Ezt a bejegyzésemet egy molyos esemény miatt alkotom (bár a most bemutatásra kerülő könyvről, amúgy is írtam volna, de ez így most szerintem jobb lesz!), amit @Niki indított és úgy döntöttem, hogy - ha már van blogom és eldöntöttem, hogy aktívan blogolok - részt veszek benne.

Kötelezők a pupillám tükrében:

Gondolom azok, akik követik az esemény blogolóit nem fognak azon meglepődni, ha én is azzal kezdeném, hogy én milyen viszonyban állok a kötelezőkkel.

Tehát nekem az a véleményem, hogy az első időkben az olvasás szeretetét kell megtanítani a gyerkőcökkel, amit az én esetemben már csírájában elfojtottak, miután a tanító néni pálcával elverte a kezemet azért, mert nem tudtam elolvasni egy szót...

Ez az igen "motiváló" esemény annyira rányomta a bélyegét az olvasási szokásaimra, hogy általános iskolában egy kezemen megtudom számolni hány könyvet is vettem a kezembe. A kötelezők hallatán pedig még a víz is kivert, így inkább csak a rövidített verziókra koncentráltam. Persze, azért akadt egy-két kivétel, ilyen volt például a Kinizsi Pál és a Koppányi aga testamentuma, amiket nagyon élveztem, de a Pál utcai fiúk és a Kincskereső kisködmön jól arcon vágtak és ezen még Jókai Aranyembere sem segített, amit végül fel is adtam a rengeteg tájleírás miatt. 

Így az általános iskolai kötelezőkről inkább nem is nyilatkoznék, mert a legtöbbje inkább csak megerősített abban, hogy én nem szeretek olvasni. És mivel még elolvasni sem olvastam el mindet, szerintem nem is mondhatok róluk véleményt.
Ennek persze mai napig megvan a böjtje, mert az olvasási sebességem az átlagnál is alacsonyabb és ha valamit hangosan fel kell olvasnom elcsuklik a hangom, izzad a tenyerem, tehát totál képzavar és még a megszokottnál is többet hibázok. A hangsúlyozásom pedig egy katasztrófa!
Ezt most azzal próbálom orvosolni, hogy néha felolvasok a Kedvesemnek este, mert ha majd lesznek gyermekeim mindenképpen szeretnék nekik esti mesét olvasni. És hát azokat csak nem mindegy, hogyan olvassa az ember, nem?

De, hogy ne legyen annyira drámai a helyzet, olyan 8.-os, 9.-es korom körül elkezdett megtörni a jég. Olvasási gyűlöletemet Stephen King Carrie-je (tudom, erős kezdés) egy csöppet feloldotta. Jól emlékszem arra a napra. Épp az éves Őrségi vásáron sétáltam szüleimmel, amikor egy könyvárus mellett haladtunk el és egyszer csak megakadt a szemem a borítón. Fogalmam sincs, hogy mi fogott meg benne, mert annyira azért nem egy ütős példány, de én tudtam, hogy el akarom olvasni. Szüleimnek szóltam is és ők készséggel megvették nekem, majd bő egy hét alatt el is olvastam (nálam ez akkor rekordnak számított). Azóta is kedvencként gondolok rá. :)

Innentől kezdve egyre többet olvastam, de a gimis kötelezőkkel továbbra is hadilábon álltam.
Iskola + könyvek. Kösz, de nem!
Bevallom onnan semmi maradandóra nem emlékszem... Na jó az oroszokat bírtam, meg az Édes Annát, meg elkezdtem A Mester és Margaritát, de aztán az is visszakúszott a polcra.

Ha így nézzük akkor nálam a kötelezők teljes csődöt mondtak. Talán ezért is jelentkeztem erre eseményre, hogy ajánlhassak egy olyan könyvet, ami képes lehet maradandó élményt okozni a fiataloknak. De az is lehet, hogy a bejegyzés végén szerintetek túl magasra tettem a lécet a választott művemmel.

Cassanda Clare: Csontváros

Az a nagy helyzet, hogy egyre jobban hülyülök.

Annyi témával foglalkozom az utóbbi időben, hogy kénytelen vagyok tényleges naplót vezetni a könyvekről vagy animékről, mert egy év múlva már biztosan nem  fogok rájuk emlékezni. Ez csak azért rossz, mert ez azt jelentheti, hogy nem okoztak maradandó élményt pedig, amikor végeztem velük, akkor még élénken rajongtam értük. De most már  szinte semmi nem maradt belőlük.

Így hát egy ilyen könyves "Hogy volt?" blogot fogok kezdeni, elsősorban saját célra. De remélem azért  lesznek olyanok, akik kedvüket lelik majd a bejegyzéseimben.

~*~

Szerző: Cassandra Clare

Sorozat: Végzet ereklyéi 1.

Fordító: Kamper Gergely

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2009

Borító: Puhafedeles

Nyelv: magyar

Oldalszám: 468

ISBN:  978632450957
Honnan: Utazókönyv 

A könyv egy teljesen komplex világot jelenít meg, amiben szerepet kapnak a démonok, angyalok, féllények, vámpírok, vérfakarkos tündérek és még sorolhatnám. De a történet  középpontjában mégis az Árnyvadászok (Nephilimek) állnak, akiknek az a feladat, hogy betartassák a Klávé által írt törvényeket, az Alvilág gyermekeivel kötött szövetség alapján.

Az első fejezetben ismerkedhetünk  meg Classira Fray személyével, aki bár 15 éves, számomra  mégis legalább 17-18 évesnek tűnik, mind a szereplő külső leírásában, mind gondolkodásával. Fogalmazhatnánk úgyis, hogy egy csöppet "kora vény" lánykáról beszélünk, akit túl hamar ért el a  pubertás kor. Ezért kicsit furcsállottam is, hogy már az első helyszín egy népszerű New York-i diszkó, a Pandemonium.

Clary-t legjobb barátja, Simon kíséri, akiről a történet folyamán, azaz már az első oldalakon nyilvánvalóvá válik, hogy gyengéd érzelmeket táplál gyerekkori barátnője iránt. Én még az elején  igazán drukkoltam nekik, de aztán ahogy folytak az események, már elbizonytalanodtam és még most a könyv végére sem tudtam dönteni, hogy melyik párossal lennék elégedett.

Amikor a két fiatal bejut a szórakozóhelyre, Clary-nek egyből szembetűnik egy kék hajú, jó képű srác, de pechjére, ahogy jobban szemlélődik rádöbben, hogy a fiú már megtalálta ma esti partnerét  egy csinos, fehér ruhába öltözött, hosszú fekete hajú szépség személyében. Amikor a párocska eltűnik egy ajtó mögött, Clary azt veszi észre, hogy két fiatal fiú is követi őket és az egyiknél egy kést vél megpillantani. 

Utánuk ered, hogy segítsen a bajba jutottakon, nem is sejtve, hogy innentől kezdve az élete fenekestül felfordulni. Egy "gyilkosság" szemtanúja lesz, viszont rajta kívül senki emberfia nem látta, hogy mi történt.

Valójában innentől kezdve a történet olyan, mintha egy animébe csöppentem volna, amit nem nézni, hanem olvasni kell, mint például a light novel-t, csak nem kell várnom a következő részre, illetve illusztrációk sem tarkítják.

Természetesen Clary szinte egyből felhívja magára a "gyilkosok" figyelmét, akik eléggé meglepődnek azon, hogy egy egyszerű "mondi" látja őket. Mondanom sem kell, elég kreatív egy elnevezése az  emberi fajnak.

Tehát Clary 3 tinivel áll szemben, akik kezéhez "vér" tapad, de mivel csak ő látja őket, hiába hív segítséget, a biztonsági őr inkább őt és Simont penderíti ki az utcára. 

Viszont a következő találkozásra nem kell sokat várnunk. Másnap Clary édesanyja, Joselyn bejelenti lányának, hogy iskola kezdésig elköltöznek a városból egy távoli farmra. Persze amikor lánya  megkérdezni, hogy miért, anyja rejtélyes hallgatásba burkolózik, pedig a család közeli barátja, Luke is biztatja az igazság felfedésére. 

Ezután Clary dühösen elviharzik otthonról, majd Simonnal egyik barátjuk versfelolvasó estjére megy, ahol az asztalok között feltűnik neki a tegnapi "késes" srác. A srác eltűnik, de a lány egyből utána megy, így sorsdöntő beszélgetésüket a nyílt utcán ejtik meg. A szőke hajú, szintén jóképű srác, Jace meglepő őszinteséggel "vall" Árnyvadász létéről, a Démonokról és persze arról, hogy a lányt magával akarja vinni. 

Nagy előnye ennek a könyvnek az, hogy nem kell harapófogóval kirángatni szereplőkből a titkokat és ennek ellenére mégis izgalmas maradt a történet.

Ennyi molybolyagot érdemelt:

HOGY VOLT?