2014. március 20., csütörtök

2014 - A nyuszis kihívás - Lezárult a jelentkezés!

Kedves Olvasóink!

Szeretnénk jelezni,
hogy a tegnapi nap folyamán 
lezártuk a jelentkezést 
az idei nyuszis kihívásunkra! 

Először is szeretnénk megköszönni Nektek a megosztásokat és, hogy hírül adtátok családotoknak, barátaitoknak, ismerőseiteknek a Mi kis játékunkat! Még egyszer nagyon köszönjük! :)

Az idei kihívás különleges számunkra. Többek között azért, mert míg a  tavalyi kihívást egyedül indítottam, ezt már közösen szerveztük meg szerzőtársammal, Tamival. Ami azt jelenti, hogy ez az első igazi közös munkánk! Jeeee! 
Az előkészületeknek már tavaly neki láttunk: meghatároztuk a dátumot, a témát és végül, hogy milyen nyereménnyel gazdagodjon a legtöbb szavazatot kapó fürge ujjú társunk. Aztán amikor már az "elméleten" túl voltunk, hozzá kezdtünk azok gyakorlatba való átültetésére.
Tami több fonalbolttal is felvette a kapcsolatot és szerencsénkre akadt egy jelentkező, aki meglátta Bennünk a lehetőséget és úgy döntött támogatja játékunkat. Itt is szeretném neki megköszönni a felajánlását, hiszen nélküle nem lehetne az igazi a kihívásunk! Köszönjük! 
De hogy valójában kiről és milyen nyereményről van szó, arról majd Tami fog nektek beszámolni egy hosszabb bejegyzésben, amikor is fellibbentjük a fátylat a nyereményről! Higgyétek el én már most irigykedem a nyertesre! ;)

Na de térjünk vissza a jelentkezéshez.
Megmondom őszintén, amikor elindítottuk a kihívást én igazán ideges voltam. Majdnem sokkal idegesebb, mint tavaly! Szinte percenként nézegettem a postafiókomat, hogy mikor érkezik be az első jelentkező. Majd eltelt egy hét és már kezdtem frászt kapni, hogy senki sem szeretne nyuszit kötni/horgolni!
De végül megtört a csend és nap-nap után érkeztek a levelek. 
Bevallom én még álmaimban sem gondoltam volna, hogy az idei kihívásunkra ilyen sok jelentkező lesz. A tavalyi évhez képest a jelentkezők száma majdnem a triplájára nőt!!! 

Előre is nagyon szépen köszönjük, hogy a résztvevőknek, hogy jöttek és reméljük, hogy a kihívás végén mindenki csak pozitív élményekkel fog távozni, hiszen kötni és horgolni egy igazi öröm. ;)

Most már nem húzom tovább az időt, íme 

A résztvevők névsora:

Domeszka
Zsu
Kabai Emőke - panelkibic.blogspot.hu
Pandák Zsuzsanna
F. Noémi
Jankó Evelin
Kovács Nikoletta - kezimunkasuli.hu
Temesi Viktória
Pallag Lászlóné Ági
Madgushka
Káposznák Viktória - horgolmany.blogspot.hu
Farkas Katalin
Pázmándi-Fodor Judit - furgeujjak.blog.hu
Árvai Annamária
Rézinger Anita
Katycabogi1983
Kokvai Gáborné Kata
Bikkiné Eszter
Joli
Füredi Barbi - gittyoslany.blogspot.hu
Hajóssy Ingrid - crochetingrid.blogspot.hu
Pipás Gyöngyi
Szilágyi Julianna

~*~
Kedves Résztvevők!

Összegyűjtöttem pár hasznos információt, amit alkotás közben vagy annak végén mindenképpen vegyetek figyelembe:

- a nyuszi elkészítésére mindenkinek egy hónap áll rendelkezésére.
- a nyuszikról készített képet/képeket 2014.04.19. (szombat) 17:00 óráig van lehetőség elküldeni a chutak00@gmail.com email címre.
- a beküldött fényképeken kizárólag az elkészített nyuszi legyen! Ezenkívül figyeljetek oda, hogy a képet a lehető legjobb minőségben készítsétek el. Ne legyen homályos vagy alacsony felbontású.
- ha korábban elkészülnél a nyuszival, kérlek! amíg a szavazás nem indul el NE reklámozd, NE tedd ki a blogodra/facebookra! Hiszen az nem lenne fer a többi játékossal szemben! Köszönjük!

Bármilyen kérdésetek merülne fel nyugodtan forduljatok hozzánk itt, vagy emailben!

Jó munkát kívánok! :)

3 hozzászólás: