Honnan: könyvtárból
~*<~>*~
Derűs és üdítő.
Valóban ezzel a két szóval lehet jellemezni ezt a könyvet, úgyhogy a könyvmolyképzősök tökéletesen megragadták a lényeget. :)
Alex Flinn nevével legelőször a
Szörnyszívű című könyv alkalmával találkoztam, ami nem is meglepő hiszen ezzel debütált kis hazánkban. Amikor letettem azt a könyvet nagyon elégedett voltam vele!
Bár rég felfigyeltem rá, mégis viszonylag későn jutottam hozzá. Amit mondjuk nem is sajnáltam, mert én nem kifejezetten szeretek olyan könyveket olvasni, amik hirtelen robbannak be a köztudatba, mert valahogy félek tőlük. Már mint, hogy csalódok bennük. Mert ha van valami, amit agyon dicsérnek, akkor az ember automatikusan elképzel maga elé egy "mércét" és ha az a valami mégsem hozza azt, akkor csúnyán pofára esünk.
A könyveknél én a ráfordított időt szoktam sajnálni, ezért - amennyire lehet - jól megválogatom azt, amit olvasok (bár ez az utóbbi időben nem jött össze).
Na de a lényeg.
Alex Flinn Szörnyszívű könyve teljesen betalált, nagyon élveztem és tényleg tetszett. Szimpatizáltam a szereplőknek, drukkoltam, izgultam. Szóval minden játszott, mint amikor egy tényleg jó könyvet tartasz a kezedben. Laza 4 nap alatt fel is faltam.
Így hát, amikor megtudtam, hogy egy újabb könyve jelent meg, azonnal felvettem a várólistámra, aztán jó sokáig nem is gondoltam rá, mert hát annyi minden mással el voltam foglalva.
Majd elmentem a könyvtárunkba és amikor anyukámnak kutattam valami olvasnivaló után, a visszahozott könyvek kupacán a kezembe akadt ez a vörös pöttyös kötet. Nézegettem, vissza is tettem, - mert már akkor is be voltam havazva az "olvasandó listámmal" - de végül mégis visszavettem és haza is hoztam. Aztán persze, csak egy laza hónapot csücsült az éjjeli szekrényemen, mert két utazó könyvet is le kellett tudnom előtte. (Ilyen az én formám.)
De végül is megérte a várakozást. :)
Valójában, amikor neki kezdtem semmilyen elvárást nem állítottam fel. Egyszerűen csak jól akartam szórakozni és bejött!
Ez tényleg egy kis könnyed tavaszi történet, ami kiragadott a szürke hétköznapokból és megmosolyogtatott. Mondjuk én mindig is szerettem az olyan történeteket, ahol a valóság és a fikció egy picit összemosódnak. Olvasás közben is folyton eszembe jutott az egyik kedvenc filmem, a
Bűbáj . Hiszen abban is egy "királykisasszony" kerül át a mi 21. századunkba.
Bár az elején kicsit meglepődtem, - mert szokásomhoz híven, - már megint nem olvastam el a könyv fülszövegét és teljesen abban a hitben éltem, hogy ez a történet végig a 17.-18. században fog játszódni. Ennek persze az elején örültem, de jó volt ez a fordulat, mert így aztán tényleg nem tudhattam, hogy mire számítsak.
INNEN KICSIT SPOILERES!
Nagyon tetszett a könyvben az a megoldás, hogy a cselekményt a két főhős szemén mutatta be az írónő. Hol Talia királykisasszony, hol pedig Jack gondolatait ismerhettem meg. Az meg aztán főleg tetszett, hogy gyorsan haladtunk a cselekményben, ismételgetés nélkül. Jó, persze volt egy két alkalom, amikor visszaemlékeztek, de nem azt volt, hogy "Akkor most tekerjük vissza az elejére és nézzük meg, hogy látta a másik". Mert ha ez lett volna, tutira halálra unom magam...
Olvasás közben meg rájöttem, hogy szeretem Alex Flinn stílusát. Olyan könnyed, olyan egyértelmű. nem ködösít halomra, mint a Lenyűgöző teremtmények szerzőpáros és mégis volt a könyv végén egy jó kis csattanó, ami abszolút nem fordult meg a fejemben.
És mindez csak azért, mert minden mással elvonta róla a figyelmem, így nem volt időm azon agyalni, hogy mi lehetett Malvolia valódi oka.
De ez tényleg egy furfangos ötlet volt az írónő részéről. :)
Ebben a kötetben is jól meglehetett figyelni a jellemfejlődéseket, ami persze picit túlzó. Hiszen egy hét alatt ilyen átütő sikert tényleg csak a mesékben lehet elérni, ilyen szempontból a Szörnyszívű sokkal átgondoltabb volt. De valójában ez csak most zavart meg, mert olvasásközben nem rágódtam ezen. Azaz nem volt "időm" szőrszálat hasogatni.
Talia jelleme, királykisasszonyi mivoltával ellentétben, nekem nagyon szimpatikus volt. Csak a történet elején volt kényeskedő, de valójában egy igazán belevaló személyiség.
Jack meg egy tipikus mai tini, aki - hála az égen - nem egy reménytelen eset és ha Talia továbbra is ilyen ügyesen fogja irányítani, még egy értelmes felnőtt válik belőle! (Juj, ez nagyon nagy képűen hangzott...:P)
Az a rész például marhára tetszett, amikor Talia kioktatta Jacket, hogy mégis milyen embernek jut eszébe tojással dobálódzni? Amikor az a pár szem egy hosszú télen egy család túlélését jelentheti! Meg, hogy van-e fogalma róla, egy tucat tojáshoz hány tyúk kell?!
Jacknek naná, hogy nem volt, tipikus városi fajankó módjára gondolkodott!
Tehát Talia mindenképpen jó hatással van/volt/lesz a fiúra. :)
És a végén! Hogy én mennyire örültem a tipikus mese motívumnak! Az is nagyon jól ki volt találva.
Aztán még a leges-leges legvégén, - vagy hát inkább már az elejétől fogva én is arra a megoldásra jutottam, mint Jack apja. Már mint abban a dologban, hogy Eufráziát miképpen lehetne megmenteni.
*nagy levegő és kifúj*
Hát, szívesen megnézném azt a kastélyt!
Ez miért csak egy kitalált történet volt? Olyan igazságtalan!
Egy szóval: tetszett! :D
Ennyi molybolyagot érdemelt:
