2015. március 10., kedd

Liza, a rókatündér

A hétvégén volt szerencsém megnézni, ezt a sokak által ajánlott új MAGYAR filmet.
Már tavaly évelején felfigyeltem rá, és már akkoris nagyon izgatta a fantáziámat, de egyrészt nem tudtam eldönteni, hogy ezt most csak egy fanmade dolog vagy tényleg készülőben van egy ilyen film.
Másrészt jól meg is feledkeztem róla, mert hát annyi más filmet is beharangoztak.
Végül a körülmények úgy hozták, hogy egy kedves kolléganőm ujjongva mesélte, hogy a Liza már megy a mozikban és ő már látta is, csak ajánlani tudja!

Nekem sem kellett több és már mentünk is az Alba plázába, hogy szem és fültanúi legyünk ennek az - itthoni viszonylatokban - formabontó alkotásnak.

Hát srácok, nem csalódtam!
A Liza egy tüneményes mese, aminek van egy magával ragadó hangulata. Ezt a hangulatot nem is igazán tudom mihez hasonlítani. Sokan leaméliezték (amiben van némi igazság a főszereplő furcsasága miatt), de ez a történet annyira sok műfajt hordoz magában és mégis annyira magyar, hogy én azért ezt a felvetést inkább elutasítanám.
Szerintem a Liza egy tényleg egyedi alkotás lett, amilyet a magyar filmpaletta még nem tudhatott a magáénak!

Liza egy kedves, de legfőképpen naiv ápolónő, aki a már elhunyt japán nagykövet ágyhoz kötött feleségét gondozza. Az idős asszonytól az évek alatt tökéletesen megtanult japánul, viszont ezt a tudását nem kamatoztatja. Ápoltját - és ezzel együtt a lakást is - csak nagyon ritkán hagyhatja magára. Az eltelt magányos évek alatt, legjobb barátjának egy Tomy Tani nevű japán táncdalénekes szellemét tartja, akire valójában úgy gondol, mint a saját képzeletének szüleményére.
Ám, amikor Liza betölti a harmincat, megszokott élete megtörni látszik. Párkeresésre adja a fejét, de a jelöltek különösebbnél-különösebb módon hullanak ki a sorból. Így nem csoda, hogy főhősnőnk egy idő után úgy érzi a hiba benne van és egy japán legendában szereplő szellemhez, egy rókatündérhez (kitsune) hasonlítja magát.


Számomra élvezet volt nézni, ahogy Liza egy kislány ügyetlenségével és félénkségével próbálja meg megtalálni a Nagy Őt! Majd azt, hogy a történtek hatására hogyan válik igazi nővé. Balsai Mónika szerintem tökéletesen megragadta a karakter személyiségét, amit még át is tudott adni! Én megszerettem Lizát, egy bűbájos teremtés! :)

Tomy Tani figurája, abban a harsány színű öltönybe bújtatva, egyszerűen zseniális! És ráadásul még a dalok is nagyon jók. David Sakurainak ez egy szuper debütálása volt és annak ellenére, hogy alig beszélt a film alatt, a mimikájával és a gesztikulálásával tökéletesen ki tudta fejezni a gondolatait. Imádtam!

Zoltán zászlóson pedig vagy másfél percig kacarásztam, amikor megláttam a rendőrösön egy szál törölközőben. :D
Természetesen a többi szereplőre sincs panaszom, mindegyik hozta az elvárt szintet, sőt! 
Egyszerűen szólva a szereplőgárda tökéletesen lett kiválasztva és még nagy nevekkel is találkozhatunk.

A film képi világa... hogy is fogalmazzak, szemet nyugtató? Igen! Nézed és nem akarod levenni a tekintetedet, mert annyira kellemes.
Én amitől a legjobban féltem azok a számítógéppel készített jelenetek. Rendesen feszült voltam, amíg meg nem érkezett az első ilyen rész, mert annyira nem akartam, hogy rossz legyen! 
De végül sikerült - ebben is - pozitívan csalódnom. Nagy Miklós csapata - magyar viszonylatban - szép munkát végzett. (Persze azért még van hova fejlődni.)

Kitsune
A kitsune szó japánul rókát jelent, de ugyanezt a kifejezést használják a japán folklór legismertebb mitikus szereplőire is, a rókaszellemekre vagy rókatündérekre. A rókaszellem hitvilága Kínából származik, amit a japánok hamar átvettek, hiszen az ősi időkbe a rókák az emberek közelében éltek.
Később az Inari nevű sintoista kamik hírvivőinek tekintették őket, ezáltal megnőtt természetfölötti jelentőségük.
Úgy tartják, hogy egy róka száz éves korától képes az alakváltásra, ekkor tesz szert spirituális erőre. Korukat és bölcsességüket a farkuk száma is jelöli, amelyeket - egyes népmesék szerint - 1000 éven ként képesek növeszteni.  A hiedelem szerint, ha egy róka kinöveszti kilencedik farkát fehérré vagy aranyszínűvé válik a bundája.
Emberi alakjukban sokszor rászedik az embereket, de van hogy hűséges őrzőnek, barátnak, szeretőnek vagy feleségnek ábrázolják őket. Egy népszerű történet (ami egyébként a Liza alapját is szolgáltatta) ezt a kettősséget támasztja alá. Egyszer egy kitsune női alakot vett fel és pusztán csínytevésből meghódított egy férfit, aki aztán feleségül is vette. A legenda szerint, ha egy rókaszellemnek bekötik a fejét, akkor onnantól kezdve szerető asszonyként és anyaként fog gondoskodni családjáról egészen addig, amíg valódi kilétére fény nem derül. 

A majdnem két órás film után, igazán elégedetten távoztam a moziból és hangosan elmélkedtem arról, hogy vajon a magyar filmipar miért nem képes többször ilyen filmeket kiszülni magából?!
A kérdésemre ugyan nem kaptam választ, de egy cikkben olvastam, hogy a Liza sikere valószínűleg abban fog állni (vagy már abban áll), hogy jókor jó időben került a mozikba, mivel mostanság elég nagy lett a róka mánia. Nem mondom, hogy nincs igazuk, de például én nem a rókára kaptam fel a fejem, hanem arra hogy egy magyar filmben ennyire erősen megjelenik a japán kultúra.
Másrészt a téma sem mindennapi, így szerintem bármikor is dobták volna be,  akkor is nagyot üt. Ráadásul a filmben megjelenő retró cuccok jól eső, nosztalgikus érzéseket csalogatnak elő az emberből, aminek szerintem nagyobb hatása van, mint az itt-ott feltűnő rőttes farkaknak.
Szóval a róka az egy teljesen másodlagos dolog.

Végezetül pedig, én ezzel a bejegyzésemmel szállok be a szájhagyomány útján terjesztők közé: Tessék megnézni a Lizát, mert tényleg érdemes! És ezzel is ösztönözhetjük, támogathatjuk a magyar filmipart, hogy továbbra is ilyen igényesen dolgozzanak. Hajrá!

0 hozzászólás:

Szólj hozzá!